A szél...

A szelet lehet szeretni és nem szeretni.

Ha hajós lennék vagy szörfös biztos mindennapra ezt kívánnám.

Amikor párosul a mínusz kettővel, bevallom akkor nekem már sok. Ilyenkor az erdő nyújt védelmet. A fák. Bemegyek az erdőbe, keresek egy szélcsendes útvonalat, egy völgyet és ott túrázom a kutyámmal. Volt, amikor egyedül tettem, de ma már elkísér a kutyám is, aki másfél éve az életem része. Megváltoztatott. Hálás vagyok érte. Sokat köszönhetek Neki. Újra tudok gyerek lenni. Játszani felhőtlenül.

Amikor kint zajos és viharos, érdemes behúzódni az erdő(nk)be.

2025 ilyen év volt.

Hangos.

Átalakító.

Akár tetszett, akár nem, nagyon sokszor kellett bemenni. Mélyre menni. A saját erdőnkbe. Kizárni a külvilágot.

Volt, hogy küldtek, volt, hogy magam döntöttem így. És még így is megcsavart. Nem kicsit.

Szólt elengedésről, gyászról, veszteségekről, felismerésekről. Lebomlott az a réteg is, ahol még volt egy kis illúzió. Gyomorba vágott ott, ahol még volt hazugság. Akár csak egy csipetnyi. Ahol nem voltam önazonos. Ahol ámítottam magam.

Milyen lesz 2026? Azt olvasom jön a ló. A tüzes ló. Az majd elvisz. Az álmok földjére.

Nekem a ló szimbolikája nagyon összetett.

Felülhetünk rá, gyorsabban haladhatunk és messzebbre láthatunk. De pottyanhatunk is. Nagyobbat, mint, ha gyalog megyünk.

Rajtunk múlik, hogy a ló hátán az akadályokat, hogy közelítjük meg. Rajtunk múlik mennyire van kontroll és mennyire szabadság. Hogy húzom a kantárt, hogy szorítom a kengyelt.

Köztudott, hogy a lónak nagyon nagy szíve van. Érzékeli a lovasa szívverését, érzelmi állapotát. Ló és lovasa között tehát tökéletes „érzelmi” összhangra is szükség van, hogy együtt haladhassanak harmonikusan.

A lovagláshoz bátorság kell. Az akadályok átugrásához pedig lendület.

2026-ban újra fogok beszélgetős csoportokat indítani, szeretnék Férfi kört és vegyes csoportot is majd.

Tervezem a "rodeópályát" és örömmel invitállak majd, hogy lovagoljunk együtt.